Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Gőzerővel készül a MOL Vidi FC a nemzetközi megméretésre, amelynek első felvonása egy hét múlva lesz Luxemburgban. A klub tájékoztatása szerint látható lesz mindkét találkozó a Dudelange ellen.
Kijelölte az UEFA a Vidi első találkozójának játékvezetőjét, valamint az is eldőlt, látható lesz-e a párharc a televízióban. Az európai szövetség az örmény Zaven Hovhanniszjant jelölte a Dudelange elleni párharc odavágójára, melyre július 10-én, 18 órától kerül sor. A Vidi tájékoztatása szerint mindkét összecsapást közvetíti a közmédia, az első találkozót a Duna World, míg a visszavágót az M4 Sport adja majd.
Röviden a találkozó játékvezetőjéről: Hovhanniszjan 37 esztendős, 2009 óta FIFA-kerettag, ekkor kezdett az UEFA keretein belül nemzetközi meccseken közreműködni, igaz nagy rutinja egyelőre még csak El-selejtezőkön és az ifjúsági BL-ben kapott lehetőséget. 2010-ben a Magyarország – Bosznia-Hercegovina U21-es Eb-selejtezőn kapott feladatot asszisztensként. Tavaly ősszel a Málta – Litvánia vb-selejtezőt vezette.
Bajnokok Ligája-selejtező, 1. kör
1. mérkőzés
július 10., kedd, 18.00: F91 Dudelange (luxemburgi) – MOL Vidi FC – tv.: Duna World
2. mérkőzés
július 17., kedd, 20.15: MOL Vidi FC – Dudelange – tv.: M4 Sport
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…