Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az utóbbi évekkel ellentétben kicsit visszafogottabb a Mezőkövesd Zsóry focicsapata, az idegenlégiósok szerződtetésével. Korábban rendre 6-7 új külföldi kötött ki Kövesden, ezzel szemben idén nyáron eddig a magyar tapasztalattal bőven felvértezett Patrick Mevoungou érkezett, ma pedig egy új ukrán középpályás szerződtetését jelentették be. Myhailo Meskhi három évre írt alá Kuttor Attila csapatához.
Tóth László az új igazolással (mezokovesdzsory.hu)
A 21 éves ukrán védekező középpályás az FC Stal csapatától érkezett a kék-sárgákhoz. A téli törökországi edzőtáborban már figyelték Kuttor Attiláék, de szerződtetését akkor nem véglegesítették. A matyóföldiek azóta se tévesztették szem elől, s erre bizonyíték mai átigazolása is. Meskhi három évre kötelezte el magát Mezőkövesdre és a 97-es mezben fog majd pályára lépni.
Az ukrán focista már nyilatkozott is a kövesdiek hivatalos honlapjának, melyet alább olvashatnak:
– Nagyon örülök a mezőkövesdi lehetőségnek, egy új országot, egy új kultúrát ismerhetek meg, nem mellesleg pedig egy olyan csapatba igazolhattam, amelynek szemmel jól látható stílusa van. Már a télen amikor edzőmeccset játszottunk a Mezőkövesddel feltűnt, az új klubom törekszik arra, hogy folyamatosan náluk legyen a labda, játékuk a labdabirtoklásra, illetve a sok passzra épül. Ez a játékfilozófia bevallom nagyon tetszik nekem, így kíváncsian várom a következő három évet itt Mezőkövesden. Sok jót hallottam a szurkolókról is, remélem a szezon során sokszor ünnepelhetünk majd együtt a győztes meccsek után.
Endrődi Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…