Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Ahogy arról a délelőtti órákban már mi is beszámoltunk a Chelsea hivatalosan is kinevezte Antonio Conte utódját, aki Maurizio Sarri lett. Sajtóhírek szerint az olasznak máris megvannak a kiszemeltjei, akik hamarosan a Stamford Bridgre költözhetnek.
Angliai hírek szerint Sarri egy Daniele Rugani, Aleksandr Golovin,Alisson Becker trióval nyitná az átigazolási sort London kék felén.
Ruganiért állítólag a Chelsea felső vezetése meg is kezdte az egyeztetéseket a Juventussal.
Golovinról már korábban is szó volt, még Conte uralkodása (?) alatt, ám a CSKA Moscow játékosa ilyen világbajnoki teljesítmény után több csapatnak is a bevásárlólistáján van.
Alisson pedig nem lesz egyszerű feladat, ugyanis az AS Roma értesülések szerint 80 millió euró környéki összeget szeretne érte látni.
Az biztos, hogy a Chelseanél be kell indítani a “rakétákat” ha több transzfert is “nyélbe szeretnének ütni” , mivel az átigazolási szezonból kevesebb mint egy hónap van hátra a Premier Leaugeben.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”