Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
Ha magyar világbajnoki döntő az emberek többségének az 1954-es berni finálé jut az eszébe. Pedig napra pontosan 75 éve játszotta első vb fináléját a magyar válogatott a franciaországi világbajnokságon.
Az 1938-as mundiál helyszínéül Franciaország szolgált, összesen 15 csapat vett részt a tornán. A magyar válogatott a görögök elleni 11-1-es győzelemmel kvalifikálta magát a világbajnokságon, ahol egészen a döntőig menetelt a Dietz Károly vezette nemzeti tizenegy. A magyar futball aranykorát élte a harmincas években, ezért a szakértők többsége a döntőbe várták a magyar együttest.
A mieink nem is okoztak csalódást a szakértőknek, hiszen a nyolcaddöntőben valósággal átgázoltunk Holland India (mai Indonézia) válogatottján. A nyolc között a Sárosi-Zsengellér csatárduó feltörte a Karl Rappan által kitalált svájci reteszt, majd ezt követően a svédek elleni elődöntő várt a csapatra. Nagy meglepetésre már az első percben megszerezték a vezetést a skandinávok, ám a magyar csapat szenzációs második félidőt produkálva 5-1-re kiütötte az északiakat. “A magyarok briliáns játékukkal szétrobbantották a svéd csapatot.” – írta a Paris Soir című francia napilap.
A döntőben aztán a címvédő olasz együttes várt a mieinkre, amelyet 13 éve nem sikerült legyőznünk. A magyar csapat felforgatott összeállításban lépett pályára a párizsi Colombes stadionban, érthetetlen okból Korányi Lajos, Turay József és Toldi Géza is kimaradt a kezdőcsapatból. Már a mérkőzés elején hátrányba került a magyar válogatott, két perccel később viszont Titkos révén összejött az egyenlítés. Nem sokáig örülhettünk azonban, mert tíz perc múlva ismét az olaszoknál volt az előny. A 70. percben Sárosi góljával ugyan sikerült felzárkóznunk egy gólra, ám a hajrában a negyedik olasz gól végleg megpecsételte a sorsunkat.
Az elvesztett döntőt egyértelmű kudarcként élte meg a közvélemény, elsősorban a szövetségi kapitány Dietz Károlyt hibáztatta a vereségért. A hazaérkezést követően óriási tömeg várta a csapatot a Keleti pályaudvaron és a szövetségi kapitány lemondását követelte az elbukott döntő után. „Mondjon le! Mondjon le!” – skandálta a tömeg. Dietz végül még egy évet kihúzott a válogatott kispadján.
Magyarország – Holland India 6-0
Gólszerzők: Zsengellér (2), Sárosi (2), Toldi, Kohut
Magyarország-Svájc 2-0
Gólszerzők: Sárosi, Zsengellér
Magyarország- Svédország 5-1
Gólszerzők: Zsengellér (2), Sárosi, Titkos, Jacobsson (öngól), ill. Nyberg
Olaszország-Magyarország 4-2
Olaszország: Olivieri – Foni, Rava – Serantoni, Andreolo, Locatelli – Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi
Magyarország: Szabó A. – Polgár, Bíró S. – Szalay, Szűcs Gy., Lázár – Sas, Vincze J., Sárosi Gy., Zsengellér, Titkos
Gólszerzők: Piola (2), Colaussi (2), ill. Sárosi, Titkos
Veres Péter
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések