A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Barcelona hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy elengedik védőjüket, Lucas Digne-t a csapat európai turnéjáról, hogy véglegesítse az átigazolását. A francia játékos ezt elintézte, hiszen mától kezdve az Everton játékosa.
Forrás: evertonfc.com
A Premier League-ben szereplő Everton hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolták a Barcelonából Lucas Digne-t. A francia védő egy öt éves szerződést írt alá, és 20 millió euróért igazolt új klubjához.
Digne ezelőtt már játszott a Romában, a PSG-ben is, Barcelonában pedig két szezont töltött, ám nem tudott alapemberré válni. Két napja a katalán klub bejelentette, hogy a játékos visszatér Barcelonába, hogy véglegesítse az eligazolását, ma pedig hivatalosan is bejelentette az Everton.
“Az Everton egy fantasztikus csapat, nagy történelemmel. Sokat szeretnék náluk játszani, sok meccset szeretnék velük nyerni és örömet okozni a szurkolóknak. Rómában és Barcelonában is fejlődtem mint játékos és mint személy, köszönhetően annak, hogy a legjobbakkal játszhattam együtt. A legjobb formámat akarom itt nyújtani, és megismerni a világ legjobb bajnokságát.”
– nyilatkozta Digne az Everton hivatalos oldalának.
🛬 | Incoming… 🇫🇷 pic.twitter.com/H9vI0owCRm
— Everton (@Everton) 2018. augusztus 1.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…