Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
A Stefano Pioli által irányított Fiorentina hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy kölcsönvette a Massimiliano Allegri vezette Juventus vb-ezüstérmes támadóját, Marko Pjaca-t…
A Fiorentina színeiben bizonyíthat a 2018/2019-es szezonban a horvát válogatott Marko Pjaca, aki az előző idény második felét a Schalke-nél töltötte. A firenzei gárda 2 millió euró ellenében vette kölcsön a fiatal futballistát, majd jövő nyáron a szerződésbe foglalt opciós vásárlási jog értelmében 20 millió euróért végérvényesen szerződtetheti őt a Fiorentina. Ezt az összeget három éven belül kellene majd kifizetnie a “violáknak”, ha úgy döntenek, hogy élnek a lehetőséggel. Továbbá a kontraktus tartalmaz egy visszavásárlási jogot is, tehát amennyiben a Fiorentina végleg szerződtetné Pjaca-t, abban az esetben is lesz még esélye arra, hogy netán újra a Juventus labdarúgója legyen…
Marko Pjaca-t 2016 nyarán a Dinamo Zagreb csapatától igazolt le a Juventus 23 millió euró ellenében. A horvát támadó számára nem alakult túl szerencsésen a 2016/2017-es idény, mivel több hosszadalmasabb sérülést is összeszedett, ráadásul a második jócskán komolyabb volt, mint az első. A Juve színeiben 20 tétmérkőzésen lépett pályára, melyek során 1 gólt szerzett…
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…