Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
A francia élvonalbeli bajnokság (Ligue 1) 2. fordulójának első szombati mérkőzésén a bajnoki címvédő Paris Saint-Germain a vártnál jóval nehezebben, de végül begyűjtötte a három pontot a Guingamp vendégeként. Ha valaki csak az eredményre pillant rá, azt hiheti, hogy sima meccs volt, pedig korántsem!
A házigazda már az első húsz perc végén magához ragadta a vezetést Dagba egészen gyermeteg hibáját követően, de a mezőnyfölényben játszó PSG a Neymar által kiharcolt, majd értékesített büntetőből egyenlíteni tudott, a finisben pedig a csereként beszálló Kylian Mbappe duplájával bebiztosították a sikert (3-1).
A PSG a Caen elleni első fordulós (3-0) és a Monaco elleni Szuperkupa-sikert (4-0) követően először kapott gólt tétmeccsen a 2018-2019-es idény során.
Thomas Tuchel – és Lőw Zsolt – csapata sérülések miatt ezúttal is nélkülözte Dani Alvest, Cavanit, Verrattit és Kurzawát, és közel jártak ahhoz, hogy a Lyonhoz hasonlóan ők is blamával zárják a hétvégi fordulót.
Guingamp – PSG 1:3 (1:0)
G.: Roux (20.), ill. Neymar (53. – 11-esből), Mbappe (82., 90.)
A francia sztárcsapatok további hétvégi meccsei:
08.18. 20:00 Monaco – Lille (Digi Sport 1)
08.19. 21:00 Nimes – Marseilles (Digi Sport 1)
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!