De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
A csütörtöki napon hivatalossá vált, hogy mely hazai sportcsatorna szerezte meg a 2018-2019-es Európa-Liga közvetítési jogait.
Sokak örömére (?) a Sport TV lett a nyertes. Ráadásul előválasztási joggal együtt sikerült megszerezni a közvetítést, így borítékolható, hogy egy Vidi mérkőzésről sem fog lemaradni hazánk nagy része.
Ezek a jogos eddig az RTL II-n voltak, előlük sikerült erre “lecsapni”, ami tudva azt a tényt, hogy a La Ligát elvesztették, máris nagy fegyvertény.
Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a további jogokkal – amik eddig a Digi Sport kezében voltak- mi lesz.
Az EL sorsolása pénteken, azaz augusztus 31-én 13 órától lesz, ezt a Sport1 már élőben közvetíti.
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!