Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
A holland élvonalbeli bajnokság (Eredivisie) hatodik fordulójának legnagyobb rangadóját ugyan csak vasárnap rendezik meg, a szombati felhozatalban is volt egy kifejezetten közönségszórakoztató mérkőzés.
Két középcsapat egymás elleni mérkőzése eldöntetlen eredménnyel zárult, a találkozó elején a Fortuna Sittard szerzett a vezetést, azonban a Willem II fordított, 2-1-re, 3-2-re és 4-3-ra is ők vezettek, végül be kellett érniük házon kívül az egy ponttal a nyolc gólt hozó, őrült összecsapás lefújását követően. Ezáltal a tilburgiak továbbra is két ponttal vetélytársuk előtt tanyáznak az Eredivisie tabelláján.
Fortuna Sittard – Willem II 4-4 (2-2)
Gólszerzők: Dammers (14.), Novakovich (40., 53.), J. Rodriguez (77.) ill. El Messaoudi (27. – öngól), Sol (34.), Avdijaj (46.), Crowley (72.)
A bajnokság aktuális állása
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…