Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A korábban a teljesség igénye nélkül a Real Madrid, a Sevilla és az AS Roma csapatai által kiszemelt tehetséges brazil támadó leigazolásáért immár az AC Milan is bejelentkezett, és akár mindenkit be is előzhet.
Az egyik neves olasz sportlap, a Corriere dello Sport szerint a Rossoneri lehet a favorit a brazil Fluminense színeiben remekelő 21 éves csatár, Pedro Guilherme leigazolására, akit még 2021-ig köti élő szerződés jelenlegi kenyéradójához, megállapodásában pedig 50 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek.
A rendkívül tehetséges csatár a 2018-as esztendőben 37 mérkőzésen 19 gólt szerzett a brazil csapat színeiben, és egybehangzó vélemények szerint januárban Európába fog igazolni.
A forrás szerint az érdeklődők hosszú sorából az AC Milan leginkább a jó brazil kapcsolatai miatt lehet a befutó Pedro kegyeiért, hiszen honfitársai közül éppen Leonardo – és rövidesen talán Kaká is – a klubvezetésében dolgozik, de kettejükön kívül is számos brazil labdarúgó fordult meg az utóbbi időben klub alkalmazásában, mint mondjuk Ronaldinho, Rivaldo, Cafú, Dida, Serginho, Pato vagy éppen Luiz Adriano.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…