Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Real Madrid szombat este az Atletico Madrid ellen játszott városi derbit, és már az első félidő után le kellett cserélni Gareth Bale-t. A királyiak edzője Julen Lopetegui nyilatkozott a walesi sérüléséről.
Forrás: EPA
Gareth Bale-t a második félidő előtti szünetben cserélte le Julen Lopetegui vezetőedző az Atletico Madrid elleni bajnoki mérkőzésen. A walesi támadó sérülés miatt nem tudott már visszamenni a pályára, ami komoly aggodalmat okozott a csapat és szurkolók körében is. Bale nagyon sérülékeny játékos, és eddig egy ősz kivételével minden szezonban megsérült ebben az időszakban.
Lopetegui a mérkőzés után nyilatkozott Bale sérülésével kapcsolatban, és inkább pozitív választ adott az újságírók kérdésére.
“A lábfejében érzett fájdalmat, ezért elővigyázatosságból cseréltük le. Vizsgálatok várnak rá vasárnap, aztán meglátjuk mi lesz.”
Bale nincs benne a Real Madrid BL-keretében, amellyel Moszkvába utaznak a következő csoportmérkőzésükre. Lopetegui nyilatkozata után viszont még van esély arra, hogy a walesi pályára lépjen a következő bajnoki találkozón.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…