Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Továbbra is tart a Manchester United és José Mourinho se veled, se nélküled kapcsolata, azonban egyes értesülések szerint a “Vörös Ördögök” már a portugál tréner leváltásán dolgoznak, és az utódját keresik.
Az olaszországi átigazolásokra szakosodott Calciomercato.com portál szerint a Manchester United a közelmúltban egy hároméves szerződés ajánlattal és 9 millió eurós éves fizetéssel próbálta az Old Traffordra csábítani Massmiliano Allegrit.
A Juventus trénere nagyra értékelte a megkeresést, azonban egyelőre nem áll készen arra, hogy elhagyja Olaszországot, de nem tartja kizártnak, hogy a jövőben Angliában vállaljon majd munkát.
Az 51 esztendős livornói származású tréner 2010 és 2014 között az AC Milan együttesét irányította, 2014 óta pedig a Juventus trénere, előbbivel egyszer, utóbbival pedig mind a négy évben megnyerte az olasz bajnokságot.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…