Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttesének egyik legnagyobb jövő előtt álló játékosa iránt egyre nagyobb a nemzetközi kereslet, és a gazdag ázsiai befektetők kezében lévő klubok sztárgázsival csábítanák magukhoz.
Az olasz Tuttomercatoweb oldal beszámolói szerint Franck Kessie megszerzését a Paris Saint-Germarin és a kínai Beijing Guoan is napirendi pontra tűzte, és a Távol-keleti együttes már évi 10 millió eurós fizetéssel hívogatja az elefántcsontparti középpályást, míg a PSG egyelőre csendben várja, hogy mekkora összegért csaphatna le a kiszemeltre.
A 21 esztendős labdarúgót tavaly nyáron két évre vette kölcsön az AC Milan az Atalantától 8 millió euró ellenében, 2019. júniusában pedig további 24 millióért véglegesen megvásárolhatják őt a bergamóiaktól. Kessie az első milánói szezonjában 54 mérkőzésen léphetett pályára és öt gólt szerzett, míg a jelenlegi, második idényében nyolc meccsről két találatnál jár.
Kessie aktuális piaci értéke 35 millió euró az általános mércét jelentő Transfermarkt oldala szerint.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…