Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A Daily Star információi szerint a Maurizio Sarri által irányított Chelsea szeretné szerződtetni a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő PSV Eindhoven mexikói csillagát, Hirving Lozano-t…
A brit napilap úgy értesült, hogy Maurizio Sarri szeretné megerősítene csapata támadószekcióját. A Chelsea két csatára, azaz Alvaro Morata és Olivier Giroud mondhatni nem igazán oltja a gólokat. A spanyol futballista 12 tétmérkőzésen mindössze 3 találatot jegyzett, míg a francia labdarúgó 10 találkozón egy alkalommal sem volt eredményes(!!). Fogalmazzunk tehát úgy, Eden Hazard nélkül a Chelsea eléggé szerénykedne a lőtt gólok tekintetében.
Ennek tekintetében érkezhet a PSV Eindhoven mexikói gólfelelőse, Hirving Lozano. A 23 esztendős támadót az elmúlt hónapokban jó néhány csapattal hírbe hozták már, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a közeljövőben egy top klubban kötne ki. Lozano természetesen ebben a szezonban is ontja a gólokat a PSV Eindhoven színeiben, a mexikói csillag a 2018/2019-es idény folyamán minden frontot egybe véve ez idáig 15 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 11 gólt szerzett.
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…