Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A magyar és a szlovák footgolf válogatott a Balatonudvariban lévő Balaton Golf Club pályáján játszott egymással két match play formátumú felkészülési mérkőzést pár nappal ezelőtt. Az első meccsen a mieink, a másikon pedig északi szomszédunk bizonyult jobbnak.
Szombat délelőtt és délután is megmérkőzött egymással a magyar és a szlovák válogatott Balatonudvariban. A marokkói világbajnokságon életbe lépő szabályok szerint játszva, a vb csapatversenyében alkalmazandó match play formátumban játszott egymással a két nemzet. Mindkét oldalon több klasszis hiányzó is volt, így is látványos és kiélezett mérkőzéseket tartogatott a két összecsapás. A felek négy egyéni és három páros (ebből két egylabdás és egy kétlabdás páros) mérkőzést játszottak. A magyar csapat bő keretéből a párosok hat szakaszonként cseréltek, így a felkészülési mérkőzés lehetőséget biztosított Papp Péter csapatkapitánynak a kísérletezésre.
Az első találkozón az egyéni küzdelmek után döntetlenre álltak a felek, az egyik egylabdásban jobb volt, a másodikat elvesztette a válogatott, míg a kétlabdást megnyerve billent a mieink felé a mérleg nyelve a végelszámolásnál (4-3). A délutáni visszavágó ugyanilyen arányban, de északi szomszédunknak sikerült jobban (3-4).
A szombati találkozón volt először válogatott Albert László, Borbély István, Hinora Ferenc, Karakas Attila, Mayer Zoltán és Simonyi Gábor.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…