A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Éppen a tegnapi napon számoltunk be arról, hogy a Juventus és a Real Madrid megcserélheti egymást közt két brazil balhátvédjét, ezúttal pedig egy újabb lehetőség merült fel a poszton mindenképpen váltást tervező olasz klub előtt…
(Fotó: AS)
A Tuttosport arra hivatkozva, hogy Alex Sandro mindenképpen távozni akar a Juventustól, megemlítette, hogy amennyiben nem jön az össze az üzlet a Real Madriddal Marcelo megszerzéséért, a Barcelonából igazolhat Jordi Alba személyében, aki lényegesen olcsóbb megoldás lehetne számukra.
A 29 éves balhátvéd a katalán klub nevelése, de annak idején a Valencia színeiben mutatkozhatott be a spanyol első osztályban, 2012 óta erősíti újra a Barcelona csapatát, és azóta kisebb-nagyobb sérüléseitől függően rendszeresen meghatározó játékosa a katalán együttesnek: a tavalyi szezonban például 48, idén eddig 17 tétmérkőzésen játszott.
A Luis Enrique által eddig mellőzött, majd a spanyol válogatott keretébe újra meghívott Jordi Alba, valamint Marcelo aktuális piaci értéke egyaránt 70 millió euró a mértékadó Transfermarkt oldala szerint – a Barca bekkjének aktuális szerződése a következő idény végéig érvényes.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…