A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Nem szabad túlértékelni a tegnap esti észtek elleni sikert, de azért az elmúlt évek eredményei (vereség Luxemburgtól, Andorrától, Kazahsztántól) után egy-egy kisebb győzelem is szívmelengető a szurkolóknak. A Nemzetek Ligáját igazából a csapatépítésre használhatja Marco Rossi, miután már az első meccsen Finnországban kikapott a csapat. A görögök elleni siker, majd a hellének elleni vereség után az észtekkel előbb idegenben egy döntetlent játszottak a talján mester fiai, végül csütörtök este sikerült felülmúlni a balti ország legjobb focistáit. Nézzük, hogyan is láttuk a játékosok tegnap esti teljesítményét.
Dibusz Dénes (7)
A Fradi kapusa meccs elején egy fenomenális bravúrt mutatott be. Elsőnek nem tűnik nagy védésnek, de aki jobban megnézi, a hálóőr már elmozdult, mikor is reflexből belenyúlt. Ha a találkozó elején bemegy, akkor minden bizonnyal máshogy alakul a meccs. Ráadásul alig egy perccel később, jött Willi Orbán, s 0-1 helyett 1-0-át mutatott az eredményjelző.
Baráth Botond (6)
A válogatott az idei évben először nem kapott gólt. A kispesti hátvéd jól játszott, harciasan, ahogy elvárható tőle. A lelátón több külföldi megfigyelő is ült, akiknek megakadhatott a szemük a kopasz játékoson, akinek ráadásul december végén lejár a szerződése a Honvédnál.
Willi Orbán (7)
Úr volt a levegőben. Megszerezte első válogatottbeli gólját, melyet a második játékrész elején akár kettőre is növelhetett volna. Nem hiába a magyar csapat legtöbbre taksált játékosa, évek óta meghatározó játékosa és csapatkapitánya a német Lipcsének.
Kádár Tamás (6)
Megoldotta feladatát, nem kapott gólt a csapat. Annyit nem volt játékban, mint Orbán, de a lényeg, nem kaptunk gólt.
Korhut Mihály (6)
Az Izraelben játszó balhátvéd sokszor volt játékban, feladatát megoldotta.
Nagy Ádám (7)
Sokszor volt játékban, mindig kereste kit játszhat meg. Sajnos a Bolognában az utóbbi időben többször kimaradt, ennek ellenére nem lehetett rajta látni a játékhiányt. Ha még többször előre játszana, akkor lenne igazán hasznos tagja a csapatnak.
Pátkai Máté (6)
Nagy mellett szintén jól játszott, nála kevesebbet volt a labda, egy sárga lapot kapott, amiért nem játszhat majd a finnek elleni összecsapáson.
Nagy Dominik (7)
Sokat volt játékban, több nagy helyzetbe került, melyet elhibázott, ugyan, de addig el is kellett jutni. Elfáradt, helyére érkezett Dzsudzsák Balázs.
Kovács István (6)
Jól játszott, igaz ő is többször lehetett volna játékban.
Kalmár Zsolt (6)
Az első gólnál ő adta be a szögletet, tehát gólpasszt adott. Többször volt játékban, lesz ez még jobb is.
Szalai Ádám (6)
A góljánál jól mérte fel, hogy mennie kell, hibázott ugyan a védelem meg a kapus is, de a gól az gól.
Cserék:
Dzsudzsák Balázs (6)
Az elfáradó Nagy Dominik helyére szállt be, volt egy távoli lövése, illetve egy nagy helyzetet elpuskázott.
Böde Dániel (-)
Olyan történt vele, ami ritkán, elvették tőle a labdát… Igaz az a személy ő maga volt, hiszen kicselezte magát. Jól szállt be, de kevés időt töltött a pályán.
Kleinheisler László (-)
Meglepetésre kimaradt a kezdőcsapatból, kevés időt töltött a pályán, növelte a válogatottságainak számát.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…