Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A német Bundesliga 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim együttese a Schalke gárdáját fogadta.
Az első játékrészt a Szalai nélkül felálló hazaiak kezdték jobban, hiszen Zuber kétszer is veszélyeztetett, ám ezekből nem született gól. A hoffenheimi nyomás után a Schalke is magára talált, de a vendégek sem tudták megszerezni a vezetést. A félidő vége előtt azonban majdnem örülhettek a Schalke szurkolók, hisz a játékvezető büntetőt ítélt, de a videóbírónak köszönhetően az esetet visszafújta a sípmester. A fordulást követően viszont két jogos tizenegyest is láthattak a nézők. Az 59. percben a Schalke védője, Oczipka kezezett a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Kramaric magabiztosan értékesítette. Sokáig viszont nem örülhettek a Hoffenheimnél, ugyanis a 73. percben Bentaleb büntetőből egyenlített, miután Bicakcic szabálytalankodott. A 80. percben Szalai Ádám is beállt, aki az első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de nem igazán jól találta el a labdát. Az utolsó pillanatokban még a Hoffenheim előtt adódott egy nagy lehetőség, de Fährmann kapus eszén nem tudtak túljárni, így maradt az 1:1-es döntetlen.
Hoffenheim – Schalke 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Kramaric (59.-büntetőből) ill. Bentaleb (73.-büntetőből)
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..