Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Az olasz bajnokságban (Serie A) aktuális a harmadik helyen álló Inter csapata továbbra sem tett le arról, hogy igazi klasszissal erősítse meg a középpályáját, és már nem csak Luka Modric-ban látják az egyetlen jövőbeli célpontot ezen a poszton…
A The Sun információi szerint az Inter az Arsenalban már korántsem vezérszerepet betöltő Mesut Özil leigazolásán gondolkodott el, és az angol forrás szerint akár már januárban létrejöhet a váltás, ugyanis az “Ágyúsok” egyáltalán nem elégedettek egykori meghatározó játékosuk idei mérsékelt produkciójával.
A 30 éves labdarúgó immár 2013 óta szolgálja az Arsenalt, s az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 12 mérkőzés alatt négyszer volt eredményes, miközben tagja volt a három FA Kupát nyerő együttesnek, válogatott szinten pedig Németország színeiben világbajnok és vb-bronzérmes lett.
A középpályás jelenlegi szerződése még 2021-ig érvényes az Arsenalnál, aktuális piaci értéke pedig 45 millió euróa Transfermarkt oldala szerint.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”