A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A DAC szurkolóinak szavazata alapján idén is Kalmár Zsolt lett a 2018-as őszi idény legjobb DAC-játékosa megelőzve honfitársát Vida Kristophert, a harmadikon Eric Davis végzett.
A bő egy hete a DAC honlapján meghirdetetett szavazás eredményeként idén is kihirdették az ősz legjobb DAC futballistáját. A szurkolók pedig döntöttek, a szavazás során 1456 szurkoló adta le szavazatát kedvencére is idén is ugyanúgy, mint tavaly Kalmár Zsolt lett a befutó. A magyar válogatott futballista a szavaztok 37%-át szerezte meg, megelőve honfitársát Vida Kristophert aki 23%-ot kapott a voksoláson. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a panamai válogatott Eric Davis állhatott fel.
A gálaesten az ősz legszebb gólját is díjazták ahol szintén versenyben volt Kalmár és Vida is végül azonban az elefántcsontparti gólvágó Vaokoun Issouf Bayo lett a befutó.
Vida Kristopher saját közösségi oldalán gratulált barátjának Kalmár Zsoltnak, majd megjegyzi egyedül mit se érnek csapatként erősek és egységesek.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…