Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
Mint ismert, azok után, hogy Ousmane Dembelé az elmúlt hetekben úgy tűnt megtalálja jobbik énjét is a jó forma mellé, a korábbi Dortmund játékos újabb edzésről késett el. Úgy tűnik Dembelé viselkedése egyre inkább kezdi izgatni a csapattársakat is.
(Kép: as.com)
Legutóbbi Gerard Piqué intette óvatosságra Dembelét, most a honfitárs Clement Lenglet osztott meg pár gondolatot a francia szélső kapcsán.
“Az öltözőben nem beszéltünk Dembelével, hiszen nem találkoztunk vele. Őszintén, nem tudom, hogy mi fog történni! Talán a legfontosabb az, hogy a pályán jól teljesítsen. E tekintetben egyáltalán nincsenek problémái!” – Így Lenglet, aki a Tottenham elleni kedd Bajnokok Ligája találkozó előtt beszélt Dembeléről.
“Én az alapján ítélem meg őt, ahogyan futballozik. Ne kérdezzék tőlem, hogy milyen büntetést kaphat. Ezt a kérdést másoknak tegyék fel. Én azt tudom, hogy Ousmane jól teljesít a pályán. Jó barátok vagyunk, sokat beszélünk egymással, de főleg olyan dolgokról, amelyek nem a sporttal kapcsolatosak.” – Tette még hozzá a korábbi Sevilla-hátvéd, akivel ellentétben nem valószínű, hogy a Barca vezetői elintézik majd ennyivel Dembelé újabb kihágását.
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…