Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
A spanyol bajnokságban szereplő Villarreal csapata hivatalosan is bejelentette, hogy menesztették vezetőedzőjüket és kinevezték az utódját.
Forrás: villarealcf.es
Nagyon rossz szezonja van a Villarrealnak. Jelenleg csak a tabella 17. helyén állnak, és 15 forduló után három győzelemmel, öt döntetlennel és hét vereséggel csak három ponttal előzi meg a 18., már kiesést jelentő helyen álló Athletic Bilbaót. A vezetőség megelégelte a teljesítmény hiányát, és hivatalosan is bejelentették, hogy megválnak Javi Calleja vezetőedzőtől, akit még 2017 szeptemberében neveztek ki a csapat élére.
A klub ma délután hivatalosan is bejelentette az új edzőt, Luis Garcia Plaza személyében. A 46 éves spanyol szakember már dolgozott a Villarrealnál, a 2005/6-os idényben, akkor a B-csapatot irányította. Plaza a mostani megbizatása előtt dolgozott már a Levanténél és a Getafénél is.
A Villarreal egyedül az Európa-ligában szerepel jól, jelenleg vezeti a G-csoportot, de még nem biztosította be továbbjutását a legjobb 32 közé.
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…