Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Ugyan hivatalosan még sosem történt megerősítés arról, hogy a Real Madrid ajánlatot tett volna a Chelsea-nek Eden Hazard-ért, a belga játékos sosem zárkózott el igazán a spanyol sztárcsapattól. Most sem tettre ezt, sőt, talán most fogalmazott a lehető legegyértelműebben.
Ahogy Mourinho, úgy most a Sarri-érában is a csapat vitathatatlan vezéregyéniségének számít. A belga támadó lassan 28 esztendősen egyértelműen karrierje csúcsán van: több angol bajnoki cím, és egy világbajnoki bronzérem van már a háta mögött, továbbá már évek óta hajkurássza őt gyermekkori kedvenc csapata, a Real Madrid. A Bajnokok Ligája előző három kiírásának győztese már Cristiano Ronaldo mellé is szívesen szerződtette volna Hazard-t, ám ez korábban nem jött össze. Az pedig egyértelműen látszik, hogy a portugál aranylabda-halmozó távozása óta nincs igazi vezére a gárdának, ezt a szerepet viszont Hazard-ral töltetnék be Florentino Pérezék.
Hazard a minap az RMC-nek nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban, lévén dolgoznak a Chelsea-nél a szerződése meghosszabbításán, amely jelenlegi formájában 2020. nyaráig érvényes:
„Tudják rólam, mindig is szerettem a Real Madridot, ez már Zidane előtt is így volt. Majd meglátjuk, hogy mi fog történni, most még be akarom fejezni a szezont a Chelsea-vel, aztán még egy évre érvényes a szerződésem. Mondom, majd meglátjuk.”
– fogalmazott sejtelmesen a „Kékek” ásza.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…