Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Gerard Piqué hivatalosan még meg se vette az FC Androrra együttesét, máris nem akárki jelezte, hogy szívesen lenne a Barca középhátvédjének üzleti partnere.
(Kép: marca.com)
A ‘Fenoméno’, avagy a korábbi brazil világklasszis Ronaldo, félreérthetetlen utalást tett arra, hogy szívesen lenne Piqué üzleti partnere.
“Az unokaöcsém Madridban él, és rajong Shakiráért. Egyszer küldtem egy üzenetet Piquének, és kértem tőle egy videót, ő pedig küldött is. Így kezdtünk el beszélgetni… Aztán témába jött, hogy van egy komoly üzleti vállalkozása a sportvilágban (ez a Kosmos Holding – a szerk.). Abban maradtunk, hogy beszélünk egy közös projektről, ám ez még nem történt meg. Most sok a dolgunk, mindkettőnk 100 km/h-val haladunk előre, ugyanakkor a későbbiekben biztos, hogy le fogunk ülni egymással.” – Így Ronaldo, aki ugye már Piqué előtt belekóstolt abba, hogy milyen egy futballklub tulajdonosának lenni, hiszen a legendás csatár a Real Valladolid együttesét vásárolta meg nem is olyan régen.
Egy biztos, nem lenne rossz páros egy Ronaldo – Piqué duó, lévén, hogy a kellő ambíciók mindkettőjükben megvannak az üzleti élet területén is.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…