A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A Gazzetta dello Sport legfrissebb értesülései alapján az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale hajlandó megválni Radja Nainggolan játékjogától már a januári transzfer időszak folyamán…
Mostanság finoman szólva sem alakulnak valami pozitívan Radja Nainggolan dolgai, hiszen néhány nappal ezelőtt csekkhamisítással vádolták meg a belga középpályást, tegnap pedig az Inter hivatalos közleményében tudatta, hogy kitette a keretből a tapasztalt futballistát. Ahogy pedig már említettük, a Gazetta dello Sport információi szerint a milánói gárda pedig hajlandó megválni tőle, Nainggolan iránt állítólag a kínai Guangzhou Evergrande érdeklődik élénken…
Radja Nainggolan-t idén nyáron 38 millió euró ellenében igazolta le az AS Romától az Internazionale. A belga középpályás gyorsan beverekedte magát a milánói gárda kezdőjébe, s bár a szezon közben összeszedett néhány sérülést, de azok nem voltak komolyabbak. Az Inter színeiben ez idáig minden frontot egybe véve 15 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 3 alkalommal volt eredményes…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…