Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A hétközi Ligakupa-fiaskó után a listavezető PSG csapata a francia bajnokságban (Ligue 1) idegenben igyekezett feledtetni a kisebb kisiklást…
Az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló Amiens az első félidőben még kiválóan tartotta magát, a második játékrészben azonban már képtelenek voltak visszaverni a párizsi rohamokat. Az elmúlt napokban edzéseket is kihagyó Neymart nélkülöző PSG közel egy órányi játék után szerezte meg a vezetést Edinson Cavani büntetőjével, majd rövidesen a hazaiak kiállításával gyakorlatilag minden kérdés eldőlt. Kisvártatva Kylian Mbappé ugyancsak eredményes tudott lenni egy remek lövéssel, a végeredményt pedig Marquinhos állította be, hogy a brazil gól se maradjon el.
A háromhetes bajnoki szünet után folytatásban ismét diadalmaskodó PSG előnye jelenleg 13 pont a francia tabella élén a második helyezett Lille gárdája előtt.
Amiens – PSG 0-3 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Cavani (57.), Mbappé (70.), Marquinhos (79.)
Kiállítva: Adenon (66.) ill. –
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…