Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
A Chelsea-t meglepetésre már most januárban elhagyó világ-, és Európa-bajnok Cesc Fabregas máris bemutatkozott új klubjában, az AS Monacoban. A spanyol középpályást egykori Arsenalos csapattársa, Thierry Henry dobta egyből a mélyvízbe.
Ligue 1 – 20. forduló
A szezon előtti biztató események ellenére az OM csak a középmezőnyben szerénykedik, és még a nemzetközi kupaindulásért is meg kell majd erőltetnie magát. A már szinte szokás szerint bajnoknak kikiáltható PSG mögött van egy zóna a második Lille és a 10. Reims között, ahol még bármi megtörténhet, lévén a két nevezett pontkülönbsége tíz pont…
Ahogy már azt is megszokhattuk idén, a Monaco továbbra is a kiesőzóna tagja, és bár fontos pontot szerzett a tegnapi döntetlennel, egyelőre még mindig kijelenthető, hogy nem akar összeállni Henry keze alatt a piros-fehérmezes gárda.
Olympique Marseille – AS Monaco 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Maxime Lopez (13. perc), ill. Tielemans (38.)
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…