Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Ahogyan arról a közelmúltban beszámoltunk, az FC Barcelona rutinos középpályása Olaszország felé kacsintgat, ezúttal pedig egy spanyol tévéműsort követően immár a legnevesebb olasz sportlap is megerősítette a híreszteléseket…
A La Gazzetta dello Sport információi szerint az Inter csapata le szeretné igazolni Ivan Rakiticset a Barcelonától, aki a lap szerint egyre inkább el akarja hagyni a Camp Nout, miután a katalán óriás leigazolta a fiatal tehetség Frenkie de Jongot és ugyancsak középpályás posztra tárgyalásban állnak Adrien Rabiot-val is.
A 30 esztendős Rakitic 2014 óta áll a gránátvörös-kékek alkalmazásában, korábban a Sevilla, a Schalke 04 és a Basel csapatait szolgálta. A katalán klub középpályájának gyakorlatilag érkezése óta kirobbanthatatlan kulcsfigurája, idényenként rendszerint legalább 50 mérkőzésen játszik, a jelenlegi kiírásban is már 32 fellépésnél tart.
Rakitic aktuális piaci értéke 65 millió euró a Transfermarkt portálja szerint, jelenlegi szerződése pedig a 2020-2021-es idény végeztéig érvényes a katalánoknál, de amennyiben hinni lehet a híreknek, és nyáron valóban megkezdődik a fiatalítás a középpályán, akkor Rakitic könnyen eladásra kerülhet.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…