Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Katasztrofális és szélsőséges napokon van túl a Chelsea együttese. A kicsapongó eredmények tegnapi kicsúcsosodása a Manchester City elleni 6-0-s vereség volt tegnap az Etihadban. A londoniak gyakorlatilag kiszálltak a bajnoki versenyfutásból, és még a negyedik hely megszerzéséért is meg kell majd izzadniuk a hátralévő fordulók során.
Azt hihettük, hogy a Chelsea Bournemouth elleni, 4-0-s veresége egy héttel ezelőtt csak egy egyszerű félresiklás volt. Ezt a tézist erősítette, hogy hét közben már egy ötössel gázolták el a tökutolsó Huddersfieldet. Azonban Maurizio Sarriék számára tegnap késő délután jött a kijózanító pofon, a már fentebb említett rekordzakó képében.
A szezont meglepően jól kezdő Chelsea tehát most komoly gödörben van, és a sajtó máris kikezdte a nyáron a Napolitól érkező olasz edzőt. A jelek szerint nagyon gyorsan kiismerték a Sarri játékrendszerét az ellenfelét, amely elsősorban bizalmi embere, Jorginho köré épült a középpályán. Sarri azonban a rá jellemző nyugodtsággal kezeli a helyzetet, sőt elismerte, hogy ő még életében nem beszélt Roman Abramovics tulajdonossal, aki az elmúlt években többször is kénye-kedve szerint váltogatta a menedzsereket:
„Ha az elnök felhívna, boldog lennék, de ilyet még soha nem láttam tőle. Hogy őszinte legyek, nem is tudom mit várhatok tőle. Nem tudok semmit, a klubot kell kérdezni. Aggódom a csapatom teljesítménye miatt, de a munkám mindig veszélyben van. Nem aggódok magam miatt, erről az egészről a klubot kellene kérdezni. Meg kell találnunk a vereségünk magyarázatát. A Manchester City fantasztikus futballozott, egy igazán rendkívüli csapatot láthattunk. Ezután nem lesz könnyű lábra állnunk. A fociban benne vannak a nagy vereségek is. Félidőben mondtam a fiúknak, hogy ha képesek lennénk reagálni, akkor azzal erősebbek lennénk, mint valaha.”
– próbálta hárítani a munkaügyi kérdéseket a klubra, az egyre bizonytalanabbá váló Sarri.
–
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…