A Marseille nem adja Gignac-ot!
A Premier League legújabb francia játékos mániáját megélő Newcastle United a hírek szerint szívesen látná soraiban André-Pierre Gignac-ot, aki az elmúlt idényben messze a legkiemelkedőbb volt az OM keretében, annak ellenére is, hogy képességei ellenére nem igazán tisztelik mesterei.
Gignac hírnevének az se tett jót, hogy 2010-ben szerepelt a csúfos francia bukással véget érő VB-n, amióta nem is kapott meghívott a „Les Blues” keretébe. Azóta szerződtette az Olympique Marseille gárdája, ám nagyon lassan tudott csak belelendülni a Vélodrom Stadionban. Első idényében 31 találkozón nyolcszor talált be a bajnokságban, a következő idényben pedig még inkább alulmúlta magát a támadó. Ám 2012-13-as szezon változást hozott, a szaksajtó, mi is, és a társak is gyakran elismerték teljesítményét.
Persze a Gignac-ot körülvevő aprócska felhajtás több külföldi, főleg angol együttesnek szemet szúrt. Közülük is állítólag a legkitartóbb a Newcaste United lenne, ahol már így is tekintélyes francia kompánia kergeti a labdát.
Az üzlet sikere mellett szól, hogy az OM, és NUFC már korábban is sikeresen üzletelt egymással, mégpedig Hatem Ben Arfat illetően. Azonban az átigazolás kútba ejtését eredményezheti az is, hogy francia csapat nem szívesen válna meg játékosától. Egyrészt, mert valóban most van élete formájában, másrészt, mert két éve még 16 millió eurót adtak érte a Toulouse-nak, most az angolok viszont csak 10 milliót kínálnak cserébe. Állítólag egyébként Gignac-ot érdekelné egy Premier League kaland, bár most jól kijön Élie Baup vezetőedzővel, a Marseille-nél is.
Balogh József