Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Azok után, hogy a minap napvilágot látott az a hír, hogy az FC Barcelona csapata nem fog szerződést hosszabbítani Ivan Rakiticcsel, a világsajtóban már el is kezdődtek a találgatások, hogy hol folytatja a vb-ezüstérmes horvát középpályás…
Angol és spanyol források riportjai is alátámasztották, hogy a korábban már említett Inter csapata mellett a Manchester United és a Chelsea egyaránt érdeklődik Ivan Rakitic szolgálatai iránt.
A 30 esztendős Rakitic 2014 óta áll a gránátvörös-kékek alkalmazásában, korábban a Sevilla, a Schalke 04 és a Basel csapatait szolgálta. A katalán klub középpályájának gyakorlatilag érkezése óta kirobbanthatatlan kulcsfigurája, idényenként rendszerint legalább 50 mérkőzésen játszik, a jelenlegi kiírásban is már 32 fellépésnél tart.
Rakitic aktuális piaci értéke 65 millió euró a Transfermarkt portálja szerint, és a korábbi információk szerint múlt nyáron a Barca egy 90 millió eurós ajánlatot utasított el.
Katalán sajtóértesülések szerint maga a játékos továbbra is maradni szeretne a Camp Nouban, azonban a klub nem szeretné megújítani a 2022-ben lejáró szerződését, és a jóval fiatalabb Frenkie de Jong nyári érkezésével már a következő átigazolási időszakban eladnák őt.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…