Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
Egy igen sajátos, és egyben érdekes amerikai karrierképet mutatunk be nektek, avagy az alaphír annyi, hogy Aaron Long új kontraktust írt alá a New York Red Bulls csapatával.
A 26 esztendős belső védő a 2018-as évben 73 ezer dollárt, megközelítőleg 20 millió forintot focizott össze. Teljesítménye olyannyira helytálló volt, hogy megválasztották az év védőjének az MLS-ben. Mindez új szerződést, és fizetésemelést ért, avagy mostantól évi 900 ezer dollárt, csaknem 250 millió forintot vihet haza az idő közben az amerikai válogatottban is bemutatkozó játékos. Alapjában még ez sem nagy dolog, hiszen a labdarúgásban ennél sokkal nagyobb pénzek mozognak, de az idáig vezető út igen göröngyös volt.
Long a 2014-es drafton csupán 36. kiválasztottként kelt el, a Portland szerződtette. A Timbers aztán kölcsönadta védőjét alacsonyabb osztályú csapatoknak, végül bemutatkozására soha nem került sor a zöldeknél. Később a Seattle Sounders vitte el, ám ott is csak a tartalékok között kapott szerepet. Ekkor figyelt fel rá a New York Red Bulls, mely ajánlatot is tett. Az USL-ben (másodosztályban) szereplő Red Bulls tartalékban aztán bizalmat kapott Long, aki végül az év védője lett, és bajnokságot nyert csapatával. Immáron 65 bajnokin lépett pályára az MLS-ben, tavaly pedig itt is megválasztották az év védőjének.
Vajon pályafutásában benne van még egy európai szerződés? Erre majd csak az idő ad választ, egy azonban biztos, Aaron Long pályafutása legszebb idejét éli jelenleg.
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…