Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
Beigazolódtak Ole Gunnar Solskjaer félelmei, ugyanis a hétfői orvosi vizsgálatokat követően a Manchester United pontosabb tájékoztatást adott ki az elmúlt hétvégi fordulóban megsérült rutinos támadója egészségi állapotáról…
A Southampton elleni bajnokin térdsérülést szenvedő Alexis Sanchez állapotát a chilei fizioterapeutája, Pedro Onateaz El Mercurio nevű lapnak adott tájékoztatást:
“A belső oldalszalag fájdalmas, de nem komplex sérülés. Hat-nyolc hétig biztosan nem léphet pályára, de a nyári Copa Americára rendben lesz.”
Főhet a feje a MU fiatal norvég menedzserének, ugyanis korábban Anthony Martial, Jesse Lingard, Juan Mata, Ander Herrera és Nemanja Matic is kiesett a “Vörös Ördögök” soraiból, most pedig egy újabb játékost írhatnak fel a listára, ráadásul ha nem halad az előzetesen prognosztizáltnál gyorsabban a felépülése, akkor könnyen lehet, hogy a 2018-2019-es szezonban már nem is láthatjuk klubcsapatában pályára lépni a 30 éves chilei támadót.
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…