39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
A Paris Saint-Germain és a Manchester United BL-nyolcaddöntő visszavágója után sokan vitatták a játékvezető ráadásban megítélt tizenegyesét, az UEFA szerint azonban helyes döntés született…
“A VAR, miután több szögből is látta az esetet, jelezte a játékvezetőnek, hogy visszanézésre érdemes esemény történt a büntetőterületen belül. Mivel a játékvezető nem vette észre a jelentősnek nevezhető incidenst, a pályán elhelyezett eszközön visszanézte az esetet. A játékvezető ennek során meggyőződött róla, hogy elég messziről érkezett a lövés ahhoz, hogy ne lehessen közelinek minősíteni, így nem mondhatta a védő, hogy váratlanul érte. A védő karja nem volt a testéhez szorítva, azaz a játékos így megnövelte azt a területet, amelyet lefedett a kapu elől. A játékvezető emiatt tizenegyest ítélt.”
– indokolta meg az UEFA hivatalos jelentésében az eset létjogosultságát.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…