Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Manchester City trénere csapata Schalke elleni megsemmisítő győzelmét követően kitért a szerdai játéknap másik angol-német párharcára.
(Kép: as.com)
A meccs utáni sajtótájékoztatón Guardiolának volt ideje – egy ilyen meccs után, amit játszott a City, miért ne lett volna (!?) – kitérnie a müncheni meccsre.
“Sajnálom hogy ezt kell mondanom, és elnézést is kérek az angol emberektől, de a Bayern München továbbjutását várom!” – Jelentette ki a bajorok korábbi trénere.
“A Bayern része vagyok, három nagyszerű évet töltöttem ott. Szeretem Münchent, hiszen sok barátom él a városban.” – Folytatta Guardiola, hozzátéve még a következőket: “Mindkét klub számára döntő jelentőségű meccs lesz. Úgy érzem a Bayern az esélyesebb, és remélem, hogy tovább is fog jutni.”
A Liverpool kiesésének megjövendölését követően a City trénere még egy rövid összegzőt is tartott a Bajnokok Ligája idei szezonjáról. “Az elmúlt évek alakulását figyelembe véve meglepetés a szezon, hiszen a spanyol és német csapatok többsége búcsúzott. Remélem azért a Barcelona továbbjut a Lyon ellen. A Liverpoollal 4 angol is lehet a legjobb nyolc között, ami remek eredmény az angol focira nézve. Hogy mit gondolok magunkról? Azt hogy a Manchester City egy tinédzser klub a Bajnokok Ligájában, hiszen a legjobb eredményünk egy elődöntő (…) Ám a tinédzsereknek nagyon nagy az éhségük a sikerre, és félelem nélkül, elhivatottak tudnak lenni!” – Jegyezte még meg Guardiola.
Rövidesen kiderül, beigazolódnak-e a City menedzserének elképzelései (…)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…