Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
A Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóinak keddi folytatásában, ma este a végső győzelemre is esélyesnek tartott Juventus az idegenbeli 1-1-es döntetlen után hazai pályán készül a továbbjutás kiharcolására az Ajax Amszterdam ellen két meghatározó játékosa nélkül…
Massimiliano Allegri a minap kijelölte a torinói csapat keretét a BL-visszavágóra, melybe sérülés miatt két rutinos játékos sem került be: a már az első mérkőzést is kihagyó Giorgio Chiellini továbbra sem bevethető vádlisérülése miatt, valamint a hetek óta térdproblémákkal küzdő Mario Mandzukic is jelezte, hogy pihenőre van szüksége.
Kapusok: Szczesny, Pinsoglio, Perin
Hátvédek: De Sciglio, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Joao Cancelo, Rugani, Spinazzola
Középpályások: Pjanic, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur, Nicolussi Caviglia
Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Kean, Bernardeschi
A Juventus és az Ajax mérkőzésére ma este, 21 órától kerül sor és a találkozó élőben a Spíler 2 csatornán lesz élőben megtekinthető.
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…