Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
A bokasérülése után lábadozó Vinícius Junior érdekes gondolatokat osztott meg Zinedine Zidane-ról.
(Kép: as.com)
A 18 esztendős tehetség egészen pontosan a francia szakembert övező tiszteletről beszélt.
“Amikor valaki futballistaként is olyan magas szintet képviselt mint ő, akkor amit mond arra illik odafigyelni, nem igaz!?” – Idézi Viníciust a brazil Globo Esporte Espetacular.
“Nem ritka, hogy amikor beszélünk vele, jó páran zavarba jövünk. Zidane egyébként edzőként is különleges, hiszen mindent megtesz a játékosaiért. Nekünk így nincs más dolgunk, mint egyedül a futballal foglalkoznunk.” – Folytatta a sérüléséből lábadozó brazil, aki biztos benne, hogy korábbi jó formáját Zidane alatt is visszanyerheti.
“Mielőbb vissza szeretnék már térni! Ugyanakkor nem aggódom, hiszen, tudom hogy meg fogom kapni a lehetőséget! Zidane mindenkinek ad esélyt a bizonyításra, ráadásul hamarosan már az új szezonra készülünk.” – Így a brazil szélső.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…