Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
A Tottenhamet is megjárt játékos úgy gondolja, hogy az olasz tréner nem aknázza ki a belga válogatott képességeit.
Glenn Hoddle odabökött a Chelsea edzőjének, Maurizio Sarrinak. A 61 éves ex-játékos szerint Girouddal együtt sokkal hatékonyabb lehetne a kékek támadójátéka. Kitért még Higuaínra is, aki szerinte el van hízva, és sokkal lassabb is, mint volt.
“Hazardot középcsatárként nem szabad játszatni, szerintem ezt Sarrin kívül mindenki tudja. Azonban ott van Giroud, aki klasszis ezen a poszton, ha ő játszik megkönnyíti a csapat és Hazard játékát is.”
“Félreértés ne essék, ő (Higuaín – a szerk.) egy fantasztikus támadó, de sokkal lassabbnak tűnik, mint korábban. Mostanra már sokkal jobb állapotban kellene lennie, mint amikor a Chelseahez igazolt, ennek azonban pont az ellenkezője igaz. Az az igazság, hogy szerintem meg is hízott egy kicsit.”
Sarri irányítása alatt Hazard 45 mérkőzésen 19 találatig és 12 gólpasszig jutott minden kupasorozatot figyelembe véve.
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”