További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Szinte hihetetlen, de egykoron még Király Gáborral érkezett egyszerre, az akkor a Premier League-be éppen frissen feljutó Crystal Palace-hoz Julián Speroni. Az argentin kapus hamarosan végleg elköszön a londoni kiscsapattól.
Julián Speroni sosem tartozott a világ legjobb kapuvédői közé, és már évek óta nem számítanak rá kezdőként a Palace-ban sem, mégis a Premier League mezőnyének egyik legmegbecsültebb játékosa. A pár nap múlva már a 40. születésnapját ünneplő argentin légiós 2004 óta erősíti a piros-kékmezes csapatot, igaz, már 2015 óta csak néhány mérkőzés jut számára szezononként.
Speroni legutóbb tavaly nyáron kapott új szerződést a mostani idény erejéig a Palace-nál, ahol a továbbiakban már nem számolnak vele. Arról egyelőre nincs hírünk, hogy az egykori uutánpótlás válogatott portás folytatni kívánja-e még a pályafutását, vagy lezája azt a hétvégi angol zárófordulóban.
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…