Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szombati Bajnokok Ligája-döntőre készülő Liverpool német menedzsere, Jürgen Klopp természetesen nem hazudtolta meg magát, és a minap egy sajtótájékoztatón nem hagyta ki azt a lehetőséget, hogy odaszúrjon legnagyobb Premier League-beli ellenlábasának…
A BL-döntős Liverpool az angol bajnokságban (Premier League) lemaradt az első helyről a Manchester City mögött és “csak” a második helyen végzett, ezzel kapcsolatban Jürgen Klopp számára azt a kérdést tették fel, hogy Pep Guardiola szerint a PL fontosabb, mint a Bajnokok Ligája. A német szakember pedig így felelt:
„Guardiolának muszáj ezt mondania, mivel jó ideje nem volt Bajnokok Ligája-döntőben. Persze mind tudjuk, hogy a világ legjobb menedzsere, és megérdemli az elismeréseket. Számunkra is nagyon fontos volt az angol bajnokság, de el kellett fogadnunk, hogy a Manchester City jobb volt nálunk, így most csak arra koncentrálunk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, ahol még van esélyünk az aranyéremre.”
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…