Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A neves madridi sportnapilapnál, a Marcánál úgy gondolták, ha már elindították, lassan le is kellene zárni a Ferland Mendy és a Real Madrid házasságáról szóló híreszteléseket.
(Kép: marca.com)
A Marca szerint a 23 esztendős francia balhátvéd átigazolását ugyanis sürgeti a Real. Részben azért is, mert a Barcelona és a Juventus érdeklődéséről is hallani.
Állítólag a felek már csak a Lyon által elsőre kiszabott 50 millió eurós alkudoznak, lévén, hogy a blancók 30, maximum 40 milliót áldoznának a Le Havre-nevelésű játékosért.
A Marca azt is tudni véli, hogy a Real általános igazgatója, Javi Sánchez, illetve az átigazolásokért felelős Juni Calafat úton van Franciaországba, hogy hivatalosan nyélbe üssék az ügyletet.
A francia játékos Zinedine Zidane kérésére érkezhet a Bernabéuba. Amennyiben valóban egymás tenyerébe csapnak a felek, az egyben azt is jelentheti, hogy Sergio Reguilón kölcsönbe távozhat a Bernabéuból.
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”