Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
A támadó visszatér Spanyolországba, mindössze két szezont töltött el a Premier League-ben, de nem jöttek be a számításai.
Sajtóhírek szerint Lucas Pérez a Deportivo Alavés csapatában folytatja, már csak az orvosi vizsgálat van hátra, mindezt tudni véli a Sky Sports. A spanyol gárda 2,5 millió eurót fizet érte, azt viszont egyelőre nem tudni hány évre ír alá. Az Arsenal 2016 nyarán igazolta le a támadót a Deportivo La Corunnától, de egy év játék után vissza is adták kölcsönbe a Depornak a csatárt. Ezután visszatért az ágyúsokhoz, azonban ekkor közölték vele, hogy nem számítanak rá, ennek következtében az elmúlt nyári átigazolási időszakban megvásárolta őt a West Ham, de itt sem volt alapember, ezért térne vissza a La Ligába. Az angol média szerint a mai vagy holnapi nap folyamán válhat hivatalossá a transzfer.
Pérez a 2018/19-es idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen jutott szóhoz a kalapácsosok színeiben, ezeken 6 találatot jegyzett.
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…