39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
A Real Madrid és a Juventus csapataival az elmúlt időszakban komolyan szóba hozott Paul Pogba klubváltását elősegítheti, hogy a Manchester United a távozásra készülő világbajnok klasszis pótlása érdekében már új igazolást fontolgat a középpályára…
A The Independent riportja értelémében a Manchester United vezetősége Youri Tielemans megszerzésével pótolná az Old Traffordról egyre inkább elvágyódó Paul Pogbát a “Vörös Ördögök” középpályáján.
A 22 éves belga válogatott középpályás az elmúlt tavaszt az AS Monacótól kölcsönben a Leicester City együttesénél töltötte, így már nem ismeretlen számára a Premier League, és a “Rókák” színeiben 12 mérkőzésen háromszor volt eredményes az angol bajnokságban, júliustól pedig szabadon igazolhatóként akár a United szolgálatába is szegődhet.
Tielemans 2017. nyarán, nagyon fiatalon 25 millió euró ellenében szerződött az Anderlechttől a Monacóhoz, ahol másfél éven át alapembere volt a hercegségbeli gárdának, aktuális piaci értékét a nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja 22 millió euróra becsli.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…