Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Azerbajdzsán legyőzését követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának értékelte a megnyert mérkőzést és elemezte a jövőbeli kilátásokat…
“Azt kaptuk, amit vártunk. Sejtettük, hogy állnak fel az azeriek, és nem is tévedtünk. Azt ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy mindvégig példaértékű volt a hozzáállásuk, minden labdáért becsülettel megharcoltak, meg is nehezítették ezzel a dolgunkat. Olyan csapattal játszottunk, amelyik az égvilágon mindent megtett azért, hogy megszerezze a három pontot, de szerencsére ez ellenünk kevésnek bizonyult. Nekünk nem volt más választásunk, mint megnyerni ezt a meccset, tudtuk előre, ha esetleg pontokat veszítünk Bakiban, azzal igencsak távol kerülhetünk az Európa-bajnoki részvétel kivívásától.
Wales kikapott Horvátországban, ez talán jól jött nekünk, de akkor cselekszünk a legjobban, ha magunkkal foglalkozunk. Ha ez nehéz meccs volt, a keddi még nehezebb lesz, de természetesen mindent elkövetünk azért, hogy azt is megnyerjük. Láttam a Horvátország–Wales mérkőzés első félidejét, mit ne mondjak, nagyon kemény csata zajlott. Ryan Giggs csapata nagyon erős, arról nem beszélve, hogy kifejezetten gyors támadókkal vonultak fel. Őket mindenképpen meg kell fékeznünk. Most azt mondom, nem baj, hogy a szombatról vasárnapra virradó éjszakát még Bakiban töltjük, mert ez is segítheti a regenerálódást. Vannak olyan játékosok, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, jó hogy a szakemberek azonnal kezelésbe vehetik őket. Fontos lenne, hogy mindenki aludjon egy jót, hogy aztán kipihenve induljunk haza.”
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…