Valahol Európában 2. rész: Belga, ukrán, horvát, cseh és dán bajnoki körkép
Már az előző szezon során is hódított népszerű összefoglaló, heti cikk-járatunk, a Valahol Európában. Sorozatunk címét Radványi Géza azonos című 1947-es filmsikerétől kölcsönöztük. A minden hét elején megjelenő írásunk célja az olyan európai ligák aktuális állásának, illetve nagy csapatainak eredményeinek bemutatása, amelyek nem csak nálunk, hanem itthon máshol se kapnak akkora hangsúlyt a sportsajtóban. Természetesen, ameddig kérés nem lesz rá, itt sem a san marinói első osztállyal fogunk foglalkozni, hanem inkább az elit, és a magyar NB1. közé ékelődött bajnokságokról fog szó esni. A hétvégi összefoglaló második részében a belga, az ukrán, a horvát, a cseh, és a dán bajnokságot vesszük górcső alá.
Belgium – Jupiler Pro League
Ahogyan egy hete, most is meggyőző különbséggel nyert, az éllovas Genk. A KRC kapuját természetesen most is, a nem olyan régen hosszabbító hálóőr, Köteles László védte. A genki együttes hőse, a lassan már veterán belga válogatott Thomas Buffel volt, aki két góllal, és egy gólpasszal járult hozzá a Leuven elleni sikerhez.
A címvédő Anderlecht az elsőfordulós betli után, idegenben köszörülte ki a csorbát. A brüsszeli gárda, ugyan a liga legfiatalabb átlagéletkorú keretével bír, mégis mutatós játékkal győzedelmeskedett a Cercle otthonában.
A 2. forduló eredményei:
Cercle Brügge – RSC Anderlecht 0-4
Lokeren – RAEC Mons 2-1
Zulte-Waregem – Kortrijk 1-0
Leuven – KRC Genk 1-4
Charleroi – Waasland-Beveren 1-1
KAA Gent – KV Mechelen 2-1
Standard Liege – Lierse 3-0
Oostende – FC Brügge 1-2
Ukrajna – Premier Liga
Bajnoki szuperrangadóra került sor máris, a Premjer Liga 4. körében. Ugyan a nyári költekezési versenyt eddig a Dinamo vezeti, azonban a Sahtar hétvégén még mindig jobbnak bizonyult örök riválisánál. Persze, ha a tabellára tekintünk, érthető minden. A donyecki klub, a Dinamo elleni újabb győzelmével továbbra is hibátlan. Ellenben a kijeviek mindössze 7 pont megszerzésére voltak képesek együtt, és máris ötegységnyi hátrányban vannak Lucescuékkal szemben.
A trónbitorlói szerepre áhítozó Dnyipro simán hozta soros bajnokiját, a Lutsk elleni meccsen.
A tökutolsó Tavrija továbbra sem tudta megszakítani vereségsorozatát, és büntetésének „hála”, továbbra is mínusz 3 ponttal szerénykedik az utolsó pozícióban.
A 4. forduló eredményei:
Iljicsivetsz Mariupol – Karpati Lviv 1-1
Goverla-Zakarpattia Uzhgorod – Metalurg Zaporizsja 1-1
Arszenal Kijev – Vorszkla Poltava 1-1
Zorja Luganszk – Metaliszt Harkiv 2-2
Volijn Lutsk – Dnyipro Dnyipropetrovszk 1-3
FK Szevasztopol – Tavrija Szimferopol 1-0
Sahtar Donyeck – Dinamo Kijev 3-1
Csornomoretsz Odessza – Metalurg Donyeck 1-0
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. Sahtar 12 pont, 2. Metaliszt 10 pont, 3. Dnyipro 9 pont, 4. Zorja 8 pont, 5. Dinamo 7 pont,… 15. Lviv 2 pont, 16. Tavrija -3pont.
Horvátország – 1.HNL
Továbbra is makulátlan a Zagreb mérlege. No, de meglepetésre nem a bajnoki címvédő Dinamoról, hanem a Lokomotivaról. Utóbbi bár magyar viszonylatban remek, de az 1.HNL-ben messze nem rendelkezik világverő kerettel, ezért is meglepő jó szereplése.
A Hajduk Split egyébként, az örökrivális Dinamoval egytemben, 10-10 ponttal áll a dobogón, a „Vasutasokat” követve.
Az eddig 0 pontos eszéki gárda, az NK Osijek is megszerezte első pontjait, a Slvaen Belupo leverésével.
A 4. forduló eredményei:
NK Osijek – Slaven Belupo 2-1
Dinamo Zagreb – RNK Split 1-0
Zadar – HNK Rijeka 1-2
Hajduk Split – Hrvatski Dragovoljac 2-1
NK Istra – Lokomotiva Zagreb 1-2
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. Lokomotiva 12 pont, 2. Hajduk 10 pont (+8), 3. Dinamo 10 pont (+6),… 9. Slaven 1 pont, 10. Dragovoljac 1 pont.
Csehország – Gambrinus Liga
Három meccsből három győzelemmel vezeti a bajnokságot a Plzen, és a Sparta. A címvédő Viktoria, a Baník elleni rangadót, míg a prágaiak a Brno otthonában szerezték meg a három pontot.
A két újonc, a Znojmo, és a Bohemians egyelőre nem áll kiesésre. Nem úgy, mint a nagy múltú Slavia, amely hazai pályán kapott ki a Sigmától, és az utolsóelőtti pozícióba süllyedt.
A 3. forduló eredményei:
Vysocina Jihlava – Znojmo 4-0
Bohemians Praha 1905 – FK Pribram 2-0
Viktoria Plzen – Baník Ostrava 4-0
Jablonec – 1. FC Slovácko 2-1
Teplice – Dukla Praha 2-1
Mladá Boleslav – Slovan Liberec 4-0
Brno – Sparta Praha 1-3
Slavia Praha – Sigma Olomuc 2-3
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. Plzen 9 pont (+11), 2. Sparta 9 pont (+6), 3. Teplice 7 pont,… 15. Slavia 1 pont (-2), 16. Pribram 1 pont (-4).
Dánia – Superligaen
Tovább vergődik a az elmúlt két idény bajnoka, a Nordsjaelland, és a Kövbenhavn. A két nagy csapat továbbra is a két kieső pozíciót foglalja el úgy, hogy a rekordbajnok fővárosiak még mindig 0 ponttal állnak.
Rabóczki Balázs egykori koppenhágai munkaadója most éppen hazai pályán kapott kia a Randerstől.
És ha már magyar játékos: Vadócz Krisztián csereként volt részese az Odense magabiztos győzelmének, a Viborg ellen.
A 3. forduló eredményei:
Midtjylland – SönderyskE 2-1
Aarhus – Nordsjaelland 2-1
Odense BK – Viborg 4-2
FC Köbenhavn – Randers 1-3
Bröndby IF – Esbjerg 0-2
Vestsjaelland – Aalborg 2-1
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. Midtjylland 9 pont, 2. Esbjerg 6 pont (+5), 3. Aalborg 6 pont (+1),… 6. Odense 5 pont,… 11. Nordsjaelland 1 pont, 12. Köbenhavn 0 pont.
Balogh József