A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A rendezőként hazai pályán játszó brazil válogatott háromgólos sikert aratott Bolívia ellen a 46. Copa América magyar idő szerint szombat hajnalban megrendezett nyitómérkőzésén.
A legnagyobb sztárjukat a tornán nélkülözni kényszerülő brazilok – Neymar sérülés miatt került ki a keretből – játéka nem volt különösebben meggyőző, főleg az első félidőben, amely gól nélkül végződött. Tite szövetségi kapitányt és játékosait füttyszó kísérte az öltözőbe a szünetben, a nézők nemtetszésüket fejezték ki. A második játékrészben azonnal fordult a játék képe, Brazília ugyanis már az 50. percben vezetéshez jutott, a Barcelona futballistája, Philippe Coutinho értékesített egy kezezés következtében befújt büntetőt. Három perccel később a 27 esztendős támadó duplázott, méghozzá az egykori liverpooli csapattárs, Roberto Firmino nagyszerű előkészítésének köszönhetően. A hajrában még a csereként beálló Everton is betalált, így a végső győzelemre is komoly esélyesként is emlegetett Selecao magabiztosan teljesítette a sorozat első akadályát.
Brazília – Bolívia 3:0 (0:0)
Gólszerzők: Coutinho (50. – büntető, 53.), Everton (85.), ill. –
Sárga: Coutinho (66.), ill. Saucedo (20.)
Kiállítás: – ill. –
Brazília: Alisson – D. Alves, T. Silva, Marquinhos, Filipe Luis – Fernandinho (Willian 84.), Casemiro, Coutinho – Neres (Everton 81.), Firmino (Gabriel Jesus 65.), Richalison. Szövetségi kapitány: Tite
Bolívia: Lampe – M. Bejarano, Jusio, Haquin, D. Bejarno – Saavedra (Vaca 64.), Saucedo (Wayar 59.), Justiniano, Chumacero, Castro (Ramallo 75.), Moreno. Szövetségi kapitány: E. Villegas
Csoportállás:
A kvartett másik két csapatának találkozója még hátra van, Venezuela és Peru szombat este csap össze 21 órai kezdettel. A mérkőzést – ahogyan Magyarországon a teljes tornát – a Sport TV élőben közvetíti.
Íme a mérkőzés összefoglalója
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…