Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Egybehangzó német sajtóértesülések szerint Mats Hummels, a Bayern München világbajnok német labdarúgója három év után visszatérhet korábbi csapatához, a Borussia Dortmundhoz.
A hírt először a Bayern München átigazolási ügyeiben általában jártas Bild hozta nyilvánosságra illetve a német Sky riportere, Torben Hoffmann is megerősítette. Utóbbi azt írta a Twitter-oldalán, a felek közel állnak a megegyezéshez.
„Megerősíthetjük az információkat. Mats Hummels közel áll ahhoz, hogy visszatérjen a BVB-hez. A tárgyalások előrehaladott fázisban járnak, de még semmit sem írtak alá az érintettek” – értesült Hoffmann.
A rutinos belső védő Niklas Süle és Jérome Boateng szorításában a legutóbbi idényben már nem számított nélkülözhetetlen játékosnak a münchenieknél, a Bundesligában 19 mérkőzést játszott végig, míg a Bajnokok Ligájában hat találkozón lépett pályára.
A 30 éves, 70-szeres német válogatott középhátvéd átigazolási díjáról ellentétes hírek láttak napvilágot: a Bild 15-20, a Ruhr Nachrichten 25, a Sky 30 millió eurós vételárról ír. A Bild hozzáteszi, Niko Kovac, a Bayern vezetőedzője nem ellenzi, hogy a bajor klub értékesítse Hummelst, akinek azonban engednie kell a 12 millió eurós éves fizetéséből, ha szeretne ismét Dortmundban futballozni.
Hummels 2008 és 2016 között két bajnoki címet, két német Szuperkupát és egy Német Kupát nyert a Dortmunddal, valamint 2013-ban bejutott a csapattal a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…