Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az elmúlt hónapokban több változáson is áteső AS Roma hivatalos közleményében számolt be arról, hogy a következő hónaptól Gianluca Petrachi fogja betölteni a sportigazgatói pozíciót…
Gianluca Petrachi lett az AS Roma új sportigazgatója, akivel három évre szóló szerződést kötött a fővárosi klub. Az olasz szakember több mint kilenc esztendőt követően hagyta el a Torinót, ahol kétségtelenül remek munkát végzett. Többek között az ő ideje alatt csatlakozott a nagy múltú olasz csapathoz Andrea Belotti, Ciro Immobile, Kamil Glik, Salvatore Sirigu vagy éppen Matteo Darmian is.
Gianluca Petrachi még a Serie B-ben csatlakozott a Torinóhoz. A bikák az ő sportigazgatói korszaka alatt értek el kimondottan szép eredményeket (a szép eredmények kifejezést természetesen a klub kereteihez, lehetőségeihez mérten értjük – a szerk). Gondolhatunk itt arra a bizonyos Európa-liga szereplésre, illetve a 2018/2019-es idényben elért 7. helyre.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…