A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő fővárosi alakulat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtették Manuel Lazzarit.
A Lazio leigazolta a SPAL középpályását, Manuel Lazzarit, jelentette be mindkét klub hivatalosan péntek délelőtt. Az olasz játékos 2024-ig kötelezte el magát új klubjához, éves fizetése 1.2 millió euró lesz. A “Biancocelesti” a 25 éves középpályásért cserébe 15 millió eurót és Alessandro Murgia játékjogát adta, akinek értékét nagyjából 7 millió euróra taksálják jelenleg.
Lazzari 2013 óta erősítette a SPAL-t, azóta 182 alkalommal lépett pályára a csapat színeiben, amelyeken mindössze 4 gólt szerzett, de mellette kiosztott 23 gólpasszt.
Manuel Lazzari is a new Eagle ✍️#WelcomeLazzari ⚪️🔵 pic.twitter.com/lIPsDo0Ine
— S.S.Lazio (@OfficialSSLazio) 2019. július 12.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…