A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Az olasz bajnokcsapat elutasította az “Ágyúsok” kölcsönajánlatát, amelyet középhátvédjükért tettek, a Goal információi szerint.
A Juventus nemet mondott az Arsenal, Daniele Ruganira tett kölcsönajánlatára. A londoni gárda két évre szerette volna kölcsön venni a “Zebrák” védőjét, majd utána véglegesen megvásárolták volna őt. Az olasz gárda azonban Giorgio Chiellini egészségi állapota miatt szeretne legalább öt belső védőt a keretében tudni, ezért nem kérnek az üzletből. A 25 éves bekk elmondása szerint boldog jelenlegi csapatánál, és szeretne együtt dolgozni Maurizio Sarrival, aki az Empolinál edzette őt anno.
Az átigazolási időszak jövőhéten csütörtökön véget ér Angliában, és az Arsenal még mindenképpen szeretne egy középhátvédet igazolni. Első számú kiszemeltjük volt Rugani, akiről így minden bizonnyal lemondhatnak.
Érkezők: Nicolas Pépé (Lille OSC – 80 millió), William Saliba (Saint-Etienne – 30 millió), Gabriel Martinelli (Ituano FC – 6 millió), Dani Ceballos (Real Madrid – kölcsönbe)
Távozók: David Ospina (SSC Napoli – 3,5 millió), William Saliba (Saint-Etienne – kölcsönbe), Aaron Ramsey (Juventus – ingyen), Petr Cech (visszavonult), Danny Welbeck (? – ingyen), Stephan Lichtsteiner (? – ingyen)
Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió)
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult)
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…